Mózer András blogja

 A hétvége „varázslatos” eseményt hozott a magyar politikában. Gyurcsány köszönetet mondott, hogy a Fidesz elnöke a német kancellárnak és a francia elnöknek írt levelében támogatta annak a csomagnak az egyik pontját, amit miniszterelnök a legutóbbi uniós csúcson terjesztett elő. Mielőtt azonban letörölnénk arcunkról az örömkönnyeket, vegyük észre: az idill beleillik abba a pótcselekvés-sorozatba, amivel az ország felelős vezetői hetek óta egymást szórakoztatják. És a bénázással csak fokozzák a bajt. Nézzük melyek ennek a lassan horrorba forduló komédiának a látványelemei.

Egy: a válság bűnös elbagatellizálása. Magyarországot csak a világméretű vihar „oldalszele” éri el – hallottuk hetekig. Ennek az egyébként a jegybanki vezetőktől eredeztethető mondatnak az amerikai és európai bankcsődökig volt létjogosultsága a befektetők megnyugtatásában, utána viszont a kincstári optimizmus kontraproduktív lett. Az illetékes elvtársak hazugságára szocializált lakosság ekkor kezdte érteni, hogy milyen nagy a baj, az elmúlt években a hazudós magyarokhoz hozzászokott világ pedig ekkor kezdett el igazán idefigyelni. Észre kellett volna venni, hogy Magyarország messziről alig különbözik a magas eladósodottsággal, erős nemzetközi pénzügyi kitettséggel, és rossz piaci kilátásokkal bíró autóipari cégektől: a magyar állampapírok – ezekhez hasonlóan - az elsők között lesznek, amelyektől mindenki szabadulni akar. A válság elbagatellizálása folytatódik: a múlt héten Bajnai Gordon gazdasági miniszter büszkélkedett a CNBC kamerája előtt, hogy Budapestnek „mélyzsebű” barátai vannak, akik, ha kell, segítenek Nekünk nem kell tehát semmit tenni, majd jönnek a lovagok fehér lovon. Mi ez, ha nem felhívás a keringőre?

A nemzeti csúcs egyetlen, de nagyon egyértelmű üzenetet közvetített: ez a társaság most a legjobb célpont a spekulációra, ezek aztán képtelenek bárminek az eldöntésére. Tessék bennünket megtámadni! Szomorú, hogy a rendszerváltás idején összerántott garnitúra erre volt képes: a Valutalaptól a Valutaalapig vezetni az országot.

A hallban csodálkozva, aránylag higgadtan fogadják az eseményeket, de amikor egy hivatalos személyiség azt kiáltja, hogy mindenki őrizze meg nyugalmát, nincs semmi baj! - nyomban kitör a pánik” – írja Rejtő Jenő a Vesztegzár a Grand Hotelben című örökérvényű regényében, és mintha csak a szombati maratoni nemzeti csúcs rövid összefoglalóját olvasnánk.

Ha ugyanis az volt a miniszterelnök célja ezzel a találkozóval, hogy a Magyarországot ostrom alatt tartó nemzetközi befektetők előtt egyértelművé tegye, az ország krémje képes nagyon sürgősen megtenni a szükséges válságkezelő intézkedéseket, akkor ez a kísérlet kudarcot vallott.

Itt lenne végre az ideje, hogy néhány tökös ügyész abbahagyná az aktatologatást, a jobbra és balra tekingetést és tenné a dolgát. Az ügyészség vezetői pedig észbe kapnának, és az alkotmányos rend védelme érdekében olyan kiemelt ügyként kezelnék a vesztegetés gyanús botrányokat, mint azt tették a 90-es évek elején Olaszországban.

Egy demokráciában az ügyészség feladata az, hogy következetesen üldözze „az alkotmányos rendet, az ország biztonságát és függetlenségét sértő vagy veszélyeztető” cselekményeket, a bolti lopástól, a gyilkosságon át a vesztegetésig. A hangsúly következetességen van, ez a kifejezés azonban Magyarországon az elmúlt lassan húsz évben abban merült ki, hogy a kisstílű gazemberek következetesen lebuktak, a hatalmasoknak pedig következetesen sohasem görbült a hajuk szála sem. A Taxis Gyuszikat, a portásokat és a küldöncöket sikerült nyakon csípni, a pénztárnokokat, a bankárokat és a politikusokat sohasem. Ha valami, akkor éppen ez az ami súlyosan aláássa az alkotmányos rendet. Az aláásás eredményeit ezekben az években láthatjuk, beértek a hosszútávú trendek. Az elmúlt pár hét több remek példával szolgált arra, hogy miközben itt is és ott is füstölgő puskacsöveket látunk, a lődözők vígan szaladgálnak közöttünk.

Felbomlóban van Gyurcsány és a legbefolyásosabb vállalkozók konkordátuma? Lehet, hogy a Csányinak küldött figyelmeztetés az egész garnitúrának szól: ne is álmodjatok a lecserélésemről? Lehet, hogy Szilvásy mutatványa után a 100 leggazdagabb már nem tudja olyan magabiztosan kontrollálni a politikai folyamatokat? Mindenestre Pandora szelencéje kinyílt, a forgatókönyvek íródnak.

Ha Oroszországban lennénk, mint ahogyan nem vagyunk, azt mondanám, hogy egy szép, kifejlett kompromat-tal szórakoztatnak bennünket. A kompromat avagy „lejáratmány” az orosz politika-technikában az információs háború fontos eszköze. Kompromittáló információk, félinformációk és hazugságok okos keveréke, amelynek egyedüli célja az ellenfél megrendítése, elbizonytalanítása, megfélemlítése, ideális esetben az ellehetetlenítése és kiiktatása.

A kormányozhatatlanság nálunk nem azt jelenti, hogy az emberek politikusokat vacsorálnak. A szétesés az, amit magunk körül látunk: nem bízunk a másikban, a zebránál ütjük el a gyalogost, adót - kormányoktól függetlenül - lehetőleg nem fizetünk, a mindent átható korrupciót pedig az élet természetes részének tekintjük.

Szokatlan dolgok történnek mostanában a pápuáknál. Szeptember elején több ezer diák vonult az utcára és tiltakozott a mindent átható korrupció ellen, a nyáron pedig a Transparency International (TI) nemzetközi szervezet hívására tüntettek az emberek Port Moresby-ben, a fővárosban. Két ügy is borzolja a pápua kedélyeket. Egy újság nyilvánosságra hozta, hogy vezető politikusok szingapúri bankszámláin dollár tízmilliók pihennek, a pénzt pedig a gyanú szerint jutalmul kapták, mert a törvényeket megszegve adtak cégeknek fakitermelési koncessziókat. Egy másik botrányban arra derült fény, hogy egyes politikusok éveken keresztül részesedést húztak a bankrablások (!) zsákmányából.