A miniszterelnök akkor tenné okosan, ha a Financial Times cikkeiből, a közelgő veszélyből azt a következtetést vonná le, hogy miközben 2010-ig a helyzet számára sokkal rosszabb lehet, esélye sincs, hogy kedvezőbb politikai klímát alakítson ki. A kassza üres. A veszteség minimalizálása érdekében tehát minél előbb, leginkább a nyári európai voksolással egyidőben, előrehozott választásokat kellene rendeznie.
"Az elmúlt hónapokban újra szokásommá vált, hogy minden nap olvasom a Financial Timest. Túlzás nélkül mondhatom, hogy az, ami napról-napra a Financial Timesból kiolvasható, rosszabb egy brutális kriminél” – írta a múlt héten Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a blogjában. „Cudar idők jönnek.” – vonta le ugyanott a következtetést a válság mélységére és hosszúságára vonatkozóan, majd több alkalommal is a tekintélyes pénzügyi-gazdasági napilappal a hóna alatt jelent meg az újságírók előtt. Volt, hogy lapszemlézett is valamelyik híradóban, a különböző MSZP-és és kormánytalálkozókra pedig rendre az újságot a mappájához szorítva masírozott be.
Azt is a miniszterelnök blogjából tudjuk, hogy az elmúlt héten legalább 23 percet a szabadidejéből nem a nevezett napilap böngészésével töltötte, akkor ugyanis éppen a Balaton jegén csúszkált. Nyolc-kilenc percet korcsolyázott, és életében először 15 percet fakutyázott is, amiért persze meg is kapta a magáét a Fidesztől. A párt azt kifogásolta, hogy a kormányfő és a kormány alkalmazottai „mélyülő szociális válság” és „vészhelyzet idején ne korcsolyázzanak”. A fárasztó és felettébb magányos hosszútávfutást favorizáló Gyurcsány Ferenctől azonban a Fidesznek éppen, hogy nem azt kellene számon kérni, hogy egyszer végre társaságban és önfeledten csúszkált, hanem azt, hogy a jelek szerint nem eleget és nem a megfelelő cikkeket olvassa a Financial Times-ból. (Márpedig – mint az elmúlt évek vitáiból tudjuk – a napilap a magyar belpolitikára a legnagyobb hatással bíró külföldi médium. Pártsemlegesen – mint a 2006-os eset bizonyítja - a Fidesz is olvassa.)
A FinTimesnak ugyanis nem csupán a nemzetközi pénzügyi és gazdasági válságot kiveséző cikkeire kellene felfigyelnie a miniszterelnöknek, hanem azokra elemzéseire is, amelyek az elmúlt napok lettországi és bulgáriai zavargások apropóján az újonnan csatlakozott kelet-közép európai országok politikai stabilitásáról értekeznek. „A világgazdasági válság, az orosz-ukrán gázvitával tetézve az eddigi legnagyobb próbatétel elé állítja a máig nagyon is törékeny politikai intézményrendszereket” – írta például a minap a lap. A cikk szerint Brüsszelben máris erős az aggodalom, hogy az elégedetlenség a térség más országaira is átterjed, különösen, mert sok helyütt van törékeny koalíciós, vagy szűk többséget felmutató kisebbségi kormány. Habár a tüntetések kiváltó okai, a fűtetlen lakásoktól a korrupciós botrányokig nagyon is eltérőek Szófiában és Rigában, arra érdemes odafigyelni Gyurcsánynak, hogy a nép mindkét helyen elégedetlen a kormányzatnak a gazdasági válságra adott válaszaival és a bizalmi válság mélyül.
Az inkompetencia vádját tehát még azokban az országokban is megkapja a politikai vezetés, amelyek az elmúlt években magasabb gazdasági növekedést produkáltak mint, mi, tehát az európai felzárkózás nagyobb ütemben haladt, mint Magyarországon, ahol a válságot – a nemzetközi helyzettől függetlenül - a kormányzati hozzá nem értés már korábban előidézte. A nemzetközi sajtó – élén az Economist-el, amit szintén érdemes lenne olvasni Gyurcsánynak – amúgy már két-három éve több cikkben figyelmeztetett, hogy a kelet európai demokráciákkal baj lesz, erős, további reformokat bevezető kormányzatok hiányában vészjósló a jövő. És ez még a válság előtt volt.
Az idén tehát valóban „brutális krimi” bontakozhat ki, ami elsodorhatja Gyurcsányt, tönkreteheti a politikai karrierjét. Hamarosan ugyanis a válság miatt már olyan intézkedéseket lesz kénytelen meghozni, amelyek felborítják a kádári korszakban megkötött társadalmi szerződéshez hasonló, a 90-es években kialakult társadalmi paktumot. Ezen magyar modell szerint a mindenkori kormányzatok papíron magas adókat vetnek ki, a közpénzek egy részét a korrupciós mechanizmusokon keresztül magánzsebekbe csorgatják, a korrupció „pártolásával” sokak számára versenyképessé teszik a közszférában vállalt munkát, cserébe viszont „a népnek” megengedik az ügyeskedést, hagyják, hogy aki tudja, szankciók nélkül elkerülhesse az adókat, sőt a járadékvadászat eszköztárával, még így vagy úgy meg is csapolhassa az államot. Az eredmény a fekete és szürkegazdaságra épülő versenyképtelen modell, aminek a tartalékai már a 2000-es évek elejére kifulladtak, azóta a modell életben tartását az eladósodás biztosította. A válság, az elapadt pénzbőség azonban új helyzetet teremtett, 2009-ben Gyurcsánynak – az államcsőd elkerülése miatt – valahol neki kell mennie a magyar modellnek.
Ha további adóemelést (áfa, jövedéki adó stb) vezet be, akkor nem csak a hivatalos álláshelyek szűnnek meg, hanem már a fekete gazdaságban is „elbocsátások” lesznek, lassan már zsebbe sem tud fizetni az alkalmazó. A vagyonadó esetleges bevezetése is a paktum alapjait sérti, mint, ahogyan a közszféra béreinek további lefaragása, vagy netán a nyugdíjak csökkentése, az emelések elhalasztása.
A jobboldal évek óta reménykedik, elemzői évek óta vízionálják a kirobbanó szociális feszültségeket, ami történelmi vereséget okoz a baloldalon, maga alá temeti az országot. Az idén ennek valóban minden eddiginél nagyobb esélye van, a forint további gyengülése, egy továbbra sem kizárható valutaválság, az euró 300 forint fölé kerülése miatt bedőlt hitelezők elégedetlensége utcai tüntetésekbe is torkollhat. A baloldal számára azonban ezek nélkül is, éppen elég katasztrófális, ha „csak” a paktum szükségszerű felmondásának minden felelősségét nekik kell elvinniük, ha a jobboldal a válság minden következményét rájuk tolná.
A miniszterelnök akkor tenné okosan, ha a Financial Times cikkeiből, a közelgő veszélyből azt a következtetést vonná le, hogy miközben 2010-ig a helyzet számára sokkal rosszabb lehet, esélye sincs, hogy kedvezőbb politikai klímát alakítson ki. A kassza üres. A veszteség minimalizálása érdekében tehát minél előbb, leginkább a nyári európai voksolással egyidőben előrehozott választásokat kellene rendeznie, amivel két legyet üthetne egy csapásra. A tét emelésével, az Orbán-fóbia hangsúlyozásával, a kétharmados jobbos győzelem veszélyének kiemelésével magasabb lenne a részvétel, több baloldali szavazó menne el, sőt a liberális réteg is inkább rá voksolna, mint az SZDSZ-re. A baloldal veresége nem lenne „történelmi”, ő az ellenzék megkérdőjelezhetetlen vezetője maradhatna és a még mindig tartó válságban a jobboldalnak is kijutna a fekete leves tálalásából, ő pedig végre igazi baloldali (populista) programot hirdethetne. És korcsolyázhatna is.
