Mózer András blogja

 Próbáljuk megőrizni illő komolyságunkat, amikor olvassuk Bajnai Gordon cáfolatát az ellene indított offshore-rágalmakkal szemben. Közben azért nézzük meg a tényeket: offshore-nak látszó ciprusi cégek, magyarnak látszó ciprusiak, bűzösnek látszó ügyletek.

Bajnai Gordonnak nincs offshore cége,  már elege van, utoljára cáfolja az ellene felhozott vádakat. „A Danilac Investment Limited (…) tulajdonosai Bajnai Gordon 20 éve külföldön élő és ott adózó szülei. (…) A társaság nem „offshore" cég, hanem Cipruson, egy uniós tagállamban van bejegyezve, ott jogszerűen működik, tulajdonosi köre nyilvános, a ciprusi jogszabályok szerint fizet adót”. A társaság ügyintézője Bajnai élettársa, aki „a család bizalmát élvező és jogászként hozzáértő személyként látja el ezt a feladatot”. Ezek a sorok nem egy ádáz jobboldali lap hasábjain jelentek meg Bajnai Gordon karakterének lerombolására, hanem maga a kormányfő adta ki sajtóközleményútján, válaszul a - mint fogalmaz - „egyértelműen politikai szándékkal indult rágalomhadjárat” megcáfolására. Ismételjük meg röviden mit is állít a Magyar Köztársaság miniszterelnöke! Nincs offshore cége. Ami a családnak van, az sem offshore, hanem ciprusi. Nincs hozzá köze, hiszen a szüleié, akik 20 éve külföldön adóznak. A cég ügyeit a család bizalmasa, a kormányfő élettársa intézi. Ha az embernek ilyen kommunikátorai vannak, szüksége van-e ellenségekre?

 A magyar politikai elit legitimációja éppen Cipruson nyaral és senki sem akarja repatriálni. Pedig nagy szükség volna rá.

Alig készült el az MSZP választási reklámfilmje, amely „újult erővel” címmel egy percben igyekszik választ adni az elmúlt 20 év teljesítménye alapján joggal kiábrándult baloldali szavazók kétségeire és frusztrációjára, máris megjelentek és viharos sebességgel terjednek az interneten a paródiák. Ezekben a filmekben a lányból „kiscsaj” szerető lesz, az apából pedig „pénzes szoci”, aki „rommá kereste magát” a rendszerváltás óta, rendre „megmozgatta a régi kapcsolatait”, például „legalább 80 milliót akasztott” a filmben szereplő híd megépítéséből is. A válság miatt ugyan bukott „pár millert” és néhány offshore céget is el kellett adnia, de szerencsére még „nem kell hozzányúlni a svájci bankszámlához”, hiszen „az eus pénzek jönnek”, van még mit lopni.

Az európai parlamenti választásnak egy belpolitikai következménye mindenképpen lesz: nyáron eldőlhet, lesz-e előrehozott választás az idén vagy sem. 

 Elsősorban az európai ügyekre koncentrálnak a szocialisták, ez egyértelmű – hangoztatta a halk szavú, a nyugodt erőt képviselő Göncz Kinga április 27-én, a köztévé reggeli műsorában. Majd május elsején a párt kampánynyitó rendezvényén elmondta élete valószínűleg eddigi „legbelpolitikaibb” beszédét. Szapulta a szerinte náci ideológiát képviselő Jobbikot, amelynek képviselői „nem európai értékekkel” akarnak kijutni Európába. Ütötte a Fideszt is, amely a jelenleg hangoztatott egyértelmű elhatárolódása ellenére – szerinte – mégis fenntart valamilyen együttműködést a radikális párttal, főleg a bizonyos körzetekben valóban meglévő 2006-os önkormányzati választási szövetség örökségeként.

 A folyamatosan előrehozott választásra készülő fideszes képviselők majdnem gágogtak a Parlamentben, vezetőjük a csodalóval példálódzott, miközben az egyre nagyobb választói tábor alig tud valamit arról, hogy az ellenzéki párt hogyan kezelné a válságot. Lehet-e gágogni program helyett? 

 „Ez azért szegényház. Hát hogy néz ez ki, ez az istálló?” - méltatlankodott a napokban Orbán Viktor, amikor meglátogatta a magyar csodalovat, Overdose-t a Kincsem Parkban. Kedélyesen elbeszélgetett Csufival, az istálló pulijával, majd kávézás közben megcsodálta azt a festményt, amelyről Horthy Miklóst ügyesen kisatírozták („nem kellene visszarajzolni oda?” – viccelődött ), elbüszkélkedett azzal, hogy a felesége jól lovagol („elvégre parasztlány”), kicsit lamentált a magyar nép fantasztikus túlélőképességéről, majd szélesebb kontextusba helyezte Overdose borítékolható győzelmét. Szerinte a nagy kérdés, hogy szalmaláng lesz-e vagy tartós siker kezdete ez a vágta a magyarság történetében, jön-e „egy kis uralom, berendezkedés, dominancia”, vagy sem. A találkozót látva kis ízelítőt kaptunk abból, hogy milyen is lesz majd a ránk váró  fideszes berendezkedés.

A Tocsik-per exvádlottjából majdnem államtitkár, egy kartellező üzletemberből csaknem miniszter lett, a titkosszolgálatok élére agrárközgazdász került, és a teljes szocialista vezérkar kormánymegbízatást kapott. Ebben a csapatban igazán juthatna egy állás szegény Tocsik Mártának is.

Abból, ahogyan Bajnai Gordon elénekelte az Internacionálét az MSZP kongresszusán, már lehetett ugyan sejteni, hogy mennyire lesz képes ellenállni a szocialisták nyomásának, és valóban egy önálló, karakán, szakértő kormányt összeállítani, de az ember reménykedett. A miniszterelnök elmúlt héten bejelentett személyi döntései azonban pont olyanok voltak, mint amilyen tétován, félénken, az éhes proletár taktusaira az égre felpillantva énekelt ott a kongresszuson. A kormánytagok kiválasztását is ez a botorkálás és a rossz időket idéző rossz kompromisszumok jellemezték.

 Ha ügyesen csinálja, a rendszerváltás óta a legnagyobb veszélyt jelentheti a két nagy párt váltógazdálkodására Bajnai Gordon. Ha keveset markol, sokat nyer.

A legritkább és legnagyobb politikai képességek egyike a kivárás, a türelem és a megfelelő időzítés. Erről mostanában éppen Gyurcsány Ferenc távozó miniszterelnök tudna mesélni, aki talán ma már bevallja magának, hogy túl korán lépett, nem bírta kivárni, hogy az MSZP-t és az egész baloldalt ellenzékből reformálja meg. Hatalmat, kormányzást és pártot, népszerűséget és reformot, tehát mindent akart, méghozzá egyszerre és gyorsan. Utódja, Bajnai Gordon azonban – eddig legalábbis – türelemből és megfelelő időzítésből jelesre vizsgázott. A miniszterelnök lemondása utáni, 13 jelöltet felvonultató szomorú két hetet úgy élte át csendesen, a háttérben figyelve, hogy a végén a nevető 14-dikként lépett elő a megfelelő pillanatban, és lett a nyerő. Még a politikai ravaszságát is megvillantotta, amikor a legfájdalmasabb intézkedéseit tartalmazó nyilatkozatot aláíratta a szocialista és szabaddemokrata képviselőkkel, és ezzel magához is láncolta őket. Az ember, aki ott sem volt, megkerülhetetlenné vált.

 Jegyezzük meg a napot, amikortól - részben legalábbis - Brüsszelből kormányozzák az országot. Gyurcsány a kijáratnál leadta a nemzeti szuverenitást, bevezette a reformdiktatúrát. És még csak nem is szólt.

Különösebb illúzióink már eddig sem lehettek a végnapjait élő szocialista-liberális elit demokráciafelfogásáról, de ami az utóbbi napokban kiderült, az valóban minden várakozásunkat alulmúlta.

Joggal kérdezhetik persze, mit is várhattunk attól a csapattól, amely rendszeresen, szinte önszuggesztív módon szajkózza, hogy az előrehozott választás  nem ördögtől való, de most van jobb megoldás…” (Vö.: Grósz Károly 1989 május 15: „nincs kinek átadni a hatalmat”)? Amely már tizenhárom hónapja, a bukott népszavazás óta ismételgeti, hogy nem veszíthetünk néhány hónapot (!) a választási kampánnyal. Amely a döntéseinek halogatásával inkább a pénzügyi összeomlás felé hajózza az országot, csak hogy még néhány hónapig hatalomban maradhasson.

 A világválság közepette a magyar miniszterelnök menekülőre fogta, pártja képtelen tartós megoldásra, közben a végrehajtó hatalom gyakorlatilag összeomlott. Itt az ideje, hogy a köztársasági elnök kezdeményező szerepet vállaljon a politikai krízis megoldásában. Különben jön az utca.

Nem tudom, milyen a látkép a Sándor-palotából, de röviden összefoglalom, mi is zajlik most a pesti hatalmi centrumban. Miközben az évszázad legnagyobb világválsága söpör végig az országon, az ország végrehajtó hatalmának első számú vezetője, a miniszterelnök, úgy mond le a pozíciójáról, hogy lövése sincs, milyen forgatókönyv szerint, ki fogja átvenni az irányítást tőle. Írjuk le a nevét a történelmi emlékezés kedvéért: Gyurcsány Ferencnek hívták. Körülbelül egy teljes napig az ország népét, egy hétig még saját pártját is sikerült megtévesztenie, hogy van valamilyen terve a jövőre nézve, de szombatra kiderült, nincs ilyen. Mostanra itt maradt velünk a fejetlenség.

 Az MSZP a történelmi megsemmisülést vagy a totális szétesést kockáztatja, ha végrehajtja a miniszterelnök forgatókönyvét. A pártnak el kell döntenie, hogy Gyurcsányt akarja megmenteni, vagy saját magát.

Már két hete sincs az MSZP-nek, hogy észrevegye miniszterelnöke és immár frissen újraválasztott elnöke végzetes csapdáját. Gyurcsány Ferenc ugyan a saját jól felfogott érdekei szerint cselekedett, amikor úgy döntött: háttérbe vonul, az MSZP érdeke viszont most az lenne, hogy egy mielőbbi előrehozott választással és a várható vereség után Gyurcsány eltávolításával új lapot kezdjen, új esélyt adjon a baloldali politizálásnak. Máskülönben a fuldokló úszó magával ránthatja a megmentőjét. De nézzük, miből is áll ez a csapda!

Egy évszázadonként egyszer bekövetkező válság idején az országot olyan miniszterelnök vezeti, akinek saját miniszterei és alkalmazottai mondanak ellent. Leállt a közigazgatás?

„Rá is ütnék a kezükre, ha felvennének jutalmakat” - mondta néhány nappal ezelőtt a miniszterelnök, amikor arról kérdezték, hogy válság idején kaphatnak-e ilyen juttatást kormányának tagjai. Gyurcsány a krízis kitörése után a közszféra egészét önmérsékletre kérte a jutalmak és autóbeszerzések ügyében, amit a részben vagy egészben állami cégek vezetőitől is elvárt. Kért, felszólított és komolyan nézett, helyette viszont beleszaladt egy hatalmas maflásba: miniszterei és államtitkárai – mint arról a Blikk beszámolt – fittyet hányva a felszólításnak, egyszerűen beintettek neki. Válság ide vagy oda, felvették a jutalmakat, utánuk az özönvíz.

Miközben a hajó süllyed, a zenekar játszik: a politikai elit vidám szerepcserékkel, kutyafülével, ciánbeszéddel és Bokros-mumussal igyekszik szórakoztatni a közönségét. De kinek marad hely a mentőcsónakban?

Gyurcsány Ferenc a múlt héten úgy döntött: ha kormányozni nem tud, ellenzékbe vonul, Orbán Viktor bemasírozott a miniszterelnök által teremtett űrbe, Dávid Ibolya előrántotta Bokros-mumust az SZDSZ-szavazók megnyerésére, Kuncze Gábor pedig „ciánozott” egyet, és ezzel lekörözte a „kötelező” Kövér Lászlót. A körmagyar ezzel bezárult: a szereplőgárda totális tehetetlenségét mutatja, hogy mindenki a másik szerepének eljátszásával múlatja az időt. De nézzük sorjában ezt a szerepcserés színjátékot.

Orbán a pénzügyi összeomlásra játszik, utazgat, vár és a történelmi vereségbe hajszolja a szocialistákat.

Egy éve sincs, hogy Orbán Viktor egy zártkörű beszélgetésen elmesélte: az őszödi beszéd kiszivárgása után a párt vezetősége kollektíve pezsgőt bontott és ivott a közelgő tizenkét éves kormányzásra. Akkor vált előttük világossá, hogy Gyurcsány Ferenc – mint az ominózus beszélgetésen fogalmazott – „idióta”, akivel azonban a Fidesz megütötte a főnyereményt. Ha ugyanis szépen magára hagyják, és csak arra ügyelnek, hogy az őszödi beszéd után a szocikat szorosan hozzáláncolják, akkor Gyurcsány előbb vagy utóbb magával rántja a pártot, az MSZP a történelmi megsemmisülés útjára lép, a Fidesznek és persze Orbánnak pedig egyszerűen az ölébe hullik a kormányzás. A Fidesz „viktoriánus” magja 2006 óta e stratégia mentén politizál, egy pillanatra sem tért le erről az útról; ha kellett, hangzatos ultimátumokkal, vagy csak az előrehozott választás mumusával rendre elérték, hogy Gyurcsány menekült előre, a szocikat pedig mint túszokat vitte magával. A válság kitörésekor a politológusok ennek az úgynevezett őszödi paradigmának a végét mondták ki, és jól el is vitatkoztak a témáról.

A miskolci rendőrkapitány csendesen cigányozó, és a veszprémi gyilkosság után ordítozó szélsőségesek után valakinek ki kellene állni, hogy egy bonyolult problémáról érthetően beszéljen az emberek előtt. Az elit keresi a szavakat.

A lovári nyelven az Országgyűlésben egykor először megszólaló magyar miniszterelnök a múlt héten elismerte, hogy képtelen szavakba önteni gondolatait a cigány-magyar együttélésről. Se lováriul, se magyarul nem tudja megfogalmazni, valamiféle érthető egységes nyelvbe formázni az egy országban, egyre nehezebben együtt élő cigányok és nem-cigányok, tehát magyarok előtt a problémákat. És akkor még az égető tennivalók szavakba öntéséről nem is beszéltünk. „A régi módon nem lehet beszélni, mert sokan úgy érzik, az a probléma szőnyeg alá söprése, új módon pedig még nem tudunk beszélni a kérdésről” – ismerte be tehetetlenségét Gyurcsány Ferenc, aki aztán néhány napra rá a rendőrök előtt a politikai korrektség jegyében, megint a régi módit vette elő. „Cigányozni nem lehet” – zárta le a vitát erélyesen, hogy a most induló hosszú választási évben legalább a „pc-nyelvre” fogékony liberális szavazóit ne veszítse el.

Két nagyon komoly figyelmeztetést kapott az elmúlt napokban a politikai elit: hogyan kell érteni a rekordmélységbe süllyedő forint és a miskolci rendőrkapitány melletti szimpátiatüntetés üzenetét?

304 forint 50 fillér – erre a soha nem tapasztalt szintre gyengült a forint az euróval szemben a múlt héten, majd kissé visszaerősödött. Mielőtt azonban a mozi közönsége megnyugodna, hogy a cápa elvonult, jobb, ha mindenki az eszébe vési: a forgatókönyvírók az ilyen fellélegzős pillanatokat szokták használni arra, hogy a szörny visszatérte még nagyobb ijedelmet keltsen és megakadjon a torkunkon a popcorn. A technikai elemzők máris arról beszélnek, hogy a mostani 290-300 forintos sáv után már közelít a következő Fibonacci-szint, a 308 forintos árfolyam. Ha pedig semmi sem történik, nincs sokkterápia, akkor valóban nincs megállás. Az egyre gyengülő forint olyan spirálba dönti az országot, ami a fizetésképtelenségben végződik.

 A parlament feloszlatásáról szóló javaslatával a Fidesz keresztülhúzta Gyurcsány számításait, aki éppen ugyanezt fontolgatta. A nagy ravaszkodásba mindannyian belehalunk, a cél most a 350 forintos euró.

 „Nem mondta ki ugyan, de érezhető volt valamiféle állampolgári felelősségérzet vagy egyszerű politikai számítás is bennük. Azt sugallták, hogy a pakliban benne van: maguk kezdeményezik a parlament feloszlatását, az előrehozott választások kiírását” – mesélte egy neves közgazdász a múlt héten, aki részt vett azon az egyeztetésen, amelyet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tartott szakemberekkel a GKI vezetőjétől az Oriens tanácsadójáig. A nyilvánosságnak szánt „PR-akció” előtt ugyanis voltak szűkebb körben tartott beszélgetések a pénzügyi kormányzat vezetőivel, amelyeken szó esett a pénzügyi összeomlás továbbra sem kizárható lehetőségéről, a gyengülő forintról és a szükséges, kemény lépésekről. Főleg pedig arról, hogy ezen lépésekhez a kisebbségi kormánynak se ereje, se igazi felhatalmazása nincs, és – mint korábbi cikkemben leírtam – a középtávú politikai számítás is azt mondatná a kormányon lévő szocialistákkal, hogy optimalizáljanak. Válasszák ki azt az időpontot, amikor még nem „ég rá” végzetesen az MSZP-re a válság, egy jó kampánnyal tisztes eredményt tudnak elérni az előrehozott választásokon, elkerülik a történelmi vereséget és főleg, stratégiailag megteremtik a lehetőséget a négy évvel későbbi visszatérésnek.

Az előttünk álló két év nem csak a politikai programok, a válságkezelő javaslatok, és az ország-stratégiák harca lesz, hanem az is eldől: melyik oldal jobb az állami és uniós pénzek „újraosztásában”. Beindult a kampány, megkezdődött a nagy költekezési verseny is.


Most, hogy ezekben a rendkívüli ülésekkel terhes napokban megint a körmünket kell majd lerágni, hogy megtudjuk, mely válságkezelő intézkedésekben nem értenek egyet látványosan a parlamenti pártok a tarthatatlan szociális rendszer megváltoztatásától a kifejezetten válságfokozó adózási rezsim átalakításáig, érdemes röviden megemlékezni egy kevésbé látványos, ámde sokatmondó összeborulásról.

A Fidesz már tavaly erőteljesen lobbizott azért, hogy a kormány mielőbb változtassa meg az uniós pályázatok rendszerét, különös tekintettel az előleg kifizetésekre, és lám így is lett. Természetesen a rendszer átalakítását szakértők is szorgalmazták, mert valóban félő volt, hogy a hitelszűke miatt bele se kezdenek bizonyos pályázatokba, vagy, hogy a pályázati feltételrendszernek megfelelő, jó projekteknek forráshiány miatt végül mégis elutasításban lesz részük. Ezért akár örülhetnénk is a kormányzati józanságot és gyors cselekvést felmutató döntésnek, amit Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter éppen a múlt héten jelentett be: végre megkezdődött a 40 százalékra megemelt előlegek kifizetése az uniós pályázatoknál, így a következő három hónapban mintegy 100 milliárd forint jut el a vállalkozásokhoz és önkormányzatokhoz.

A miniszterelnök akkor tenné okosan, ha a Financial Times cikkeiből, a közelgő veszélyből azt a következtetést vonná le, hogy miközben 2010-ig a helyzet számára sokkal rosszabb lehet, esélye sincs, hogy kedvezőbb politikai klímát alakítson ki. A kassza üres. A veszteség minimalizálása érdekében tehát minél előbb, leginkább a nyári európai voksolással egyidőben, előrehozott választásokat kellene rendeznie.

"Az elmúlt hónapokban újra szokásommá vált, hogy minden nap olvasom a Financial Timest. Túlzás nélkül mondhatom, hogy az, ami napról-napra a Financial Timesból kiolvasható, rosszabb egy brutális kriminél” – írta a múlt héten Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a blogjában. „Cudar idők jönnek.” – vonta le ugyanott a következtetést a válság mélységére és hosszúságára vonatkozóan, majd több alkalommal is a tekintélyes pénzügyi-gazdasági napilappal a hóna alatt jelent meg az újságírók előtt. Volt, hogy lapszemlézett is valamelyik híradóban, a különböző MSZP-és és kormánytalálkozókra pedig rendre az újságot a mappájához szorítva masírozott be.

Hiába ígért a miniszterelnök „brutális” intézkedéseket a feketegazdaság ellen, csak a brutális pótcselekvés jeleit látni: számlatombola helyettesíti az összehangolt politikát. Az antikorrupciós testületből pedig kivonultak a civilek. 

Néhány nap alatt máris több mint százan jelentkeztek a kormányzat által elindított számlatombolára és ne legyenek kétségeink: a program nagyon is sikeres lesz. Egy olyan országban, amelyben a trükközés számít a népi hobbinak, ki ne akarna a lottónál vagy a kenónál sokkal jobb esélyekkel és olcsóbban, tehát viszonylag könnyedén egymillió forintot nyerni? Havonta tíz jelentkező ütheti meg ugyanis az egy-egymillió forintos főnyereményt, a részvételhez pedig elég egy alig ezer forintos nettó összegű, szinte bármilyen lakossági szolgáltatásra szóló számla adatait az interneten vagy smsben beküldeni. Rövid fejszámolás: ha a gázszerelő Lacit megkérem, adjon egy ezer forintos számlát, az áfát pedig kifizetem neki, akkor 200 forintért máris részt vehetek az akcióban. A trükközés továbbfejlesztett változata: a gázszerelő Laci, a kozmetikus Icuval barterezik, és megegyezhetnek, hogy akár havi 10-20 ilyen „fiktív” számlát is megéri bedobni az akcióba az egymilliós nyeremény reményében. Nyerhet-e Icu vagy Laci? Természetesen nyerhet. Javul-e ettől az adófizetési morál? Aligha. Az akció hasonlatos ahhoz, ahogyan a rezsim az ’50-es években felvette a harcot a krumplibogarak ellen: a hatékony vegyszeres védelem helyett kézzel kellett gyűjteni az imperialista „csíkos’ ügynököket, aztán láthattuk, hogy a krumplibogár és az imperializmus is túlélte, csak a rezsim bukott meg.

Ha valamit nem eszelünk ki sürgősen és nem mentjük ki magunkat ezek közül a celebek közül, akkor marad nekünk az óra és a visszaszámlálás.

Az elmúlt héten, tehát nagy valószínűséggel azt is mondhatjuk, hogy az egész szomorú esztendőben Orbán Viktor pontosan 2 óra 57 percen keresztül gondolta: hajlandó személyesen találkozni Gyurcsány Ferenccel. Ennyi idő telt aközött, hogy az Inforádiónak nyilatkozva még lehetségesnek tartotta a „radikális, jelentős és teljes gazdaságpolitikai fordulatról” való egyeztetést a miniszterelnökkel, és aközött, hogy majdnem három órával később már a szóvivője útján bátran (!) felvállalta az előzővel homlokegyenest ellenkező véleményét. 13 óra 42 perckor tehát Stirlitz (szovjet kém) még komoly államférfiúként lépegetett Berlin utcáin, 16 óra 45 perckor viszont már egy leharcolt celeb gyorsaságával szaladt az ellenkező irányba, azt kiabálva, hogy ő bizony egy újabb médiaeseményre nem hajlandó elmenni. A tél 17 pillanata.

Görögországra elsősorban nem azért kell figyelnünk, mert a mostani zavargásokhoz valami nagyon hasonlóban volt részünk Budapesten 2006 őszén. Athén éppen a jövő miatt lehet intő példa a hatalmon és az ellenzékben lévő uraknak és hölgyeknek, ha az események - korrupció, a hatalom iránti teljes bizalomvesztés, a tarthatatlan magyar gazdasági modell és a válság - így pörögnek tovább.

„Ha pénzed és hatalmad van, akkor azt csinálsz, amit akarsz, itt ez az emberek érzése. Ha pénzed van, akkor bármiben ártatlan vagy” – mondja egy athéni –hangsúlyozottan nem anarchista – joghallgató a BBC News -nak a több mint egy hete tartó zavargásokról, amelyek azután robbantak ki, hogy egy rendőr tisztázatlan körülmények között lelőtt egy 15 éves fiút a város anarchisták által uralt egyik központi negyedében. Az athéni rendőrség kezd kifogyni a könnygázgránátokból, 4600-at lőttek ki belőlük.

Nem igazán izgat senkit sem a december 9-i Korrupcióellenes Világnap, a korrupciót az élet éppen olyan természetes részének tekintjük, mint a csapból folyó vizet. A látványos megvesztegetések mellett létezik a megélhetési korrupció hálója, amely átszövi az egész országot, a gazdaság integráns része lett.

Legszívesebben rájuk robbantanám a parlamentet” – dohog a szelídszavú virágárus az egyik bevásárlóközpontban, miközben elrendezi a broméliákat. Épp felizgatta magát, miután aláírta azt az ívet, amelyen egy magánszemély népszavazást kezdeményez, hogy az országgyűlési képviselőknek is csak a számlával alátámasztott kiadásai után járhasson költségtérítés.

 Világ kalózai, egyesüljetek! Nem Szomália az igazi paradicsomotok, és nem a Citigroup a nagy üzlet - hanem Magyarország! A magyar "kalózok" Magyarországot, a magyar államadósságot vennék meg. Furcsa módon a legnagyobb politikai állóháború közepette az a parlamenti indítvány élvez ugyanis ötpárti támogatást, amely állami szintre emelné a pénzmosást.

A múlt héten az az álhír okozott előbb ijedtséget, majd kínos mosollyal kísért megkönnyebbülést, hogy a szomáliai kalózok az olajtankerek eltérítéséből és a váltságdíjakból összeharácsolt irdatlan mennyiségű készpénzt az állami mentőövre szoruló Citigroup felvásárlására akarják fordítani. A Bloombergnek tulajdonított kacsát a hírügynökség szikár stílusában írta meg valaki.

Így egy rövid pillanatig félelmetesen hihetőnek tűnt, hogy a kalózok pénzéből összegründolt alapot a Moody’s és a Standard & Poors hitelminősítők is a legjobb befektetői kategóriába sorolták. Az egyeztetések hamarosan véget érnek, és egy részvényenként 10 centes, nagyon is megalázó ajánlat körvonalazódik a világ egyik legnagyobb bankjáért.

A héten Gyurcsány Ferenc a svéd kormányfővel tárgyalt, és azzal „büszkélkedett”, hogy a Gripenek ellentételezési szerződései beváltották a hozzájuk fűzött reményeket; a kormány, lám, máris nyilvánosságra hozta az összes megkötött szerződést. A képmutató mondatok finoman szólva nem a valóságot írták le. A Gripen-szerződések nyilvánosságra hozatalát a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet perrel kényszerítette ki a gazdasági minisztériumtól, amely felháborító módon hónapokig a mi adóforintjainkból védte a közérdekűnek számító adatok titkosságát.

Gyurcsány miniszterelnök igazán érezhetné a különbséget igazság és hazugság, a nem teljes részletességgel kibontott igazság és a képmutató hazudozás között, valamint azt is tudhatná, hogy valami nem az állandó ismétléstől válik igazsággá. Sőt. Nagyon sokszor hajtogatni azt, hogy a Gripen vadászrepülőgépek beszerzésének ügyében minden rendben volt (minden rendben volt, minden rendben volt), hasonlatos ahhoz a viccbéli optimistához, aki a felhőkarcoló tetejéről leugorva még minden emeleten bekiabál: nincs semmi baj!

Magyarország nemcsak a Gyurcsány és Orbán által vezetett két csapatból áll. Rajtuk kívül is, sőt, igazából rajtuk kívül vannak csak igazán szellemi műhelyek, fiatal értelmiségiek és üzletemberek, gondolkodó emberek, akik megfogalmaznak vitára alkalmas válaszokat Magyarország jövőjéről. Az országot eddig vezető politikai elitet ők fogják felváltani. Most már csak az a kérdés, meddig kell várni?

Szegeden napokig elfelejtették átállítani a tudományegyetem zenélő óráját a téli időszámításra, de az MTV Híradó beszámolója szerint Budapesten is hasonló volt a helyzet a múlt héten. A Váci utcában, a József nádor téren és a Parlamentnél is rosszul jártak a köztéri órák, volt ahol egy órával többet mutattak, mint kellett volna, máshol – még a nyári átállítás hibái miatt – másfél órával kevesebbet. A debreceni Kistemplom órájáról pedig az derült ki, hogy az akkumulátor öt évvel ezelőtti (!) lemerülésekor törlődött az egész program, ott azóta nincs pontos idő.