Az előttünk álló két év nem csak a politikai programok, a válságkezelő javaslatok, és az ország-stratégiák harca lesz, hanem az is eldől: melyik oldal jobb az állami és uniós pénzek „újraosztásában”. Beindult a kampány, megkezdődött a nagy költekezési verseny is.


Most, hogy ezekben a rendkívüli ülésekkel terhes napokban megint a körmünket kell majd lerágni, hogy megtudjuk, mely válságkezelő intézkedésekben nem értenek egyet látványosan a parlamenti pártok a tarthatatlan szociális rendszer megváltoztatásától a kifejezetten válságfokozó adózási rezsim átalakításáig, érdemes röviden megemlékezni egy kevésbé látványos, ámde sokatmondó összeborulásról.

A Fidesz már tavaly erőteljesen lobbizott azért, hogy a kormány mielőbb változtassa meg az uniós pályázatok rendszerét, különös tekintettel az előleg kifizetésekre, és lám így is lett. Természetesen a rendszer átalakítását szakértők is szorgalmazták, mert valóban félő volt, hogy a hitelszűke miatt bele se kezdenek bizonyos pályázatokba, vagy, hogy a pályázati feltételrendszernek megfelelő, jó projekteknek forráshiány miatt végül mégis elutasításban lesz részük. Ezért akár örülhetnénk is a kormányzati józanságot és gyors cselekvést felmutató döntésnek, amit Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter éppen a múlt héten jelentett be: végre megkezdődött a 40 százalékra megemelt előlegek kifizetése az uniós pályázatoknál, így a következő három hónapban mintegy 100 milliárd forint jut el a vállalkozásokhoz és önkormányzatokhoz.

A belénk bújt beépített kisördög azonban kissé átlátszónak látja ezt az első blikkre valóban örömteli kormányzati-ellenzéki egységet, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy ennek a 100 milliárd forintnak a jelentős része éppen az önkormányzatokhoz és a velük együtt pályázó építőipari vállalkozásokhoz folyik be. Az uniós pályázatoknál, tudjuk jól - szegény Bajnai Gordon nem is győzi elégszer hangsúlyozni, - szigorú ellenőrzések vannak, számos kontroll-mechanizmus igyekszik megelőzni, hogy az európai adófizetők pénze magánzsebekbe, netán pártkasszákba vándoroljon, de azt is nagyon jól tudjuk, hogy kreatív nép a magyar. Ahol állami, uniós pályázatot, újraosztható pénzt lát, ott majd gyorsan meg is találja az unió-konform trükköt, főleg a köztudottan korrupt építőiparban. Az ágazat mindenütt a világon a korrupció melegágya, Magyarországon pedig elég, ha csak a kartellekre, a hőre eltűnő tintákra, a fekete foglalkoztatásra, a Strabag ügyre gondolunk, hogy mindent értsünk. Bajnai tárcájának a múlt hétre is jutott egy felettébb gyanús, megint csak a Strabagot felvonultató kivizsgálandó ügy.

Az építőipar pedig mintha amúgy is újfent kedvenc szereplő lenne a politikusok válságkezelő programjaiban, miközben – jól tudjuk – éppen ez az egyik olyan magyar ágazat, amelyben a válság a nagyon is szükséges konszolidációt, koncentrációt hozhatná el, a nagyobb üzemméret javíthatná az európai versenyképességét is. Emlékezhetünk jól, Orbán Viktor tavaly nem a ruhaipart, vagy a mezőgazdaságot ajánlotta megmentésre a nemzeti válságegység nevében, hanem éppen az építőipar esetében ajánlotta fel a Fidesz segédkezét. Ugyan a nyilvánosság előtt az ágazatban dolgozó 350 ezer ember sorsa iránti mély aggódás jeleit lehetett felfedezni Orbán vagy a vele kivételesen látványosan egyetértő Gyurcsány arcán is, de a beépített kisördög igenis furcsállhatta az egységet és annak időzítését is.

Az építőipar nagy mentőakciójának a hátterében ugyanis valószínűleg sokkal inkább az lehet, hogy a válság, a pénzszűke elérte a pártkasszákat, a korábbi nagy adományozók – az építőiparban is – szenvednek. Márpedig pénz kell, méghozzá rengeteg: indul a hosszú választási menetelés, az európai választással az idén nyáron, a parlamentivel és önkormányzatival jövőre és a kasszák, főleg az ellenzéki oldalon kiürülőben. Ennek a jeleit láthatjuk abban is, hogy a Fidesz éppen most állt elő a javaslattal: induljon ötpárti egyeztetés a „tisztább” (értsd olcsóbb) európai parlamenti választási kampány érdekében, fogadjanak el egy négypontos megállapodási javaslatot annak érdekében, hogy csökkentsék a költségeket. Azt javasolják például, hogy a pártok nem hirdessenek a kereskedelmi médiában, hiszen ez a legdrágább a lehetőségek között.

A hatalmon lévő pártok egyelőre persze nem rohantak egyeztetni a Fidesszel, érthető módon úgy érzik, a kassza kulcson ülve bírják majd szusszal a két évet, így akár még az is belefér, hogy – mint most az uniós pályázati rendszer megváltoztatásakor – finom gesztusokat tegyenek az önkormányzatok jó részét ellenőrzése alatt tartó Fidesznek. Mert ne legyenek kétségeink: az előttünk álló két év nem csak a politikai programok, a válságkezelő javaslatok, és az országstratégiák harca lesz, hanem az is eldől: melyik oldal jobb az állami és uniós pénzek „újraosztásában”, ki bírja tovább. Beindult a kampány, megkezdődött a nagy költekezési verseny is.